Emlékszel még a Volkswagen hippi lakóautóra, ami után sokan még mindig úgy fordítják a fejüket, mintha egy csinos nő volna? Azt gondolom, hogy ezek az öreg jószágok testesítik meg a bennünk szunnyadó szabadságérzést, a felfedezés örömét és a kalandvágyat. Születését a “véletlennek” köszönhette, hiszen talán nem is fogant volna meg az ötlet, ha Ben Pot, a holland importőr nem sétál végig a Volkswagen wolfsburgi gyárának területén. Itt pillantott meg egy kezdetleges teherautót, amelyet a gyár dolgozói építettek a nehezebb lemezek szállítására. Miután Ben Pot a jegyzetfüzetébe skiccelte a teherszállító fontosabb részleteit, talán nem is gondolta, hogy a világ egyik legnépszerűbb gépjárműjének terveit vetette lapra.

A viszonylag rövid tervezési és fejlesztési folyamatot követően 1950-ben futott ki az első “Bulli”, az általunk is ismert gömbölyded formájú Volkswagen T1, ami a megjelenése óta még mindig az országutak kedvence. A hatvanas évek elejétől vált a hippimozgalom ikonikus formájává, mivel az akkori szabadságszerető nemzedék gyakorlatilag ilyen lakóautókban élt. Ezekkel a öszvértermészettel megáldott buszokkal utaztak fesztiválról-fesztiválra, megbízható motorja nem hagyott cserben senkit, még a szerpentines alpesi emelkedőkön sem.

Napjainkban a megélhetési költségek növekedése miatt egyre több fiatal keres egy kevésbé költséges életmódot, miközben továbbra is élvezni szeretné a civilizáció nyújtotta kényelmet. A lakóautó azért vonzó a fiatalok számára, mert egy kis “studió lakás” hangulata mellett azt is megválaszthatják, milyen tájra nézzen az ablak.

Elsőre talán idegenül hangozhat az elképzelés, hogy egy ilyen helyen éljen az ember, de a világban furikázó közel 10 millió ember újszerű életvitele többé már nem őrült alternatíva, hanem egy reális megoldás.

“Amikor választanom kellett az étel és a havi biztosítás között, inkább az evésre szavaztam.”

vanessa-runs

Vanessa Runs 29 évesen hagyta ott az ígéretesnek tűnő irodai karrierjét, majd rávette újdonsült férjét, aki villamosmérnökként dolgozott egy növekvő cégben, hogy legalább átmenetileg hagyják ott San Diego-i fehér kerítéses házukat. Nem sokkal később egy kutyával, egy macskával és egy 6,8 méteres Rialta lakóbusszal kiegészülve, vakációra indultak San Diegoból Alaszkába, majd egy kanadai körutazást követően hazatértek a keleti part mentén. A következő két évben, ismét lefutották ezt a kört, de már csak a kedvenc helyek meglátogatásával.

Vanessa mostanra a saját életfilozófiáját követi, melyben megtanulta, hogy nem szükséges birtokolnia felesleges dolgokat, hogy a legtöbb ember nem olyan, mint ő; hogy sok ember pontosan olyan, mint ő, és hogy a biztonság csak egy mítosz.

A lakóbusz konyharészében csak két tányér, két kanál és két villa található, az élelmiszereket pedig a közeli patak vizében mossák meg. A férj reggelente halászni megy a közeli tóhoz, amíg Vanessa sétál a közeli erdőben. Egyszerű minimalista élet, változó tájakkal és egy megbízható Rialta lakóbusszal.

A lakóautós élet legtöbbször arra kényszeríti az utazókat, hogy a hely hiánya miatt kevesebbet birtokoljanak, kevesebb energiát és vizet használjanak fel, és mindig feltalálják magukat olyan élethelyzetekben, amelyek nem érik őket utol a városi környezet védőfalain belül.

Az utazós életformának megvannak az előnyei és a hátrányai is, a kérdés az, vajon melyik oldalad erősebb egy döntés előtt, vagy melyik kihívás áll közelebb hozzád.

Jó dolgok

Minden este hazatérhetsz

A lakóautózás nagy előnye, hogy nem kell tervezned a szállodai szoba keresésével egy adott környéken, illetve nem kell lerövidíteni a napot egy-egy városlátogatás során, hogy szálláshelyet találj.

Az utazási eszközöd mindig az otthonodtól egy karnyújtásnyira van

Nem kell használnod tömegközlekedési eszközöket, hiszen oda mehetsz és akkor, amikor csak szeretnél. Minél több látványosságot tudsz beütemezni egy adott megállással, annál kevesebbet kell költened más közlekedési formákra. Nem kell megadott időpontban felkelni, hogy elérd a gépet, vagy a csatlakozást. Ha jól érzed magad valahol, akkor maradhatsz, ha nem, akkor is könnyedén továbbállhatsz.

Csodálatos helyeken időzhetsz

A legtöbb kemping ugyan nagyon jó helyen fekszik és megfelelően felszereltek, de ha megpróbálsz vadkempingezni valahol egy elhagyatott (és látogatható) helyen, akkor mindezt ingyen is megkaphatod. Kevés jobb dolog van, mint naplementét nézni egy hegyszirtről és ugyanott megnézni a napkeltét is. És mindez csak pár lépés távolságra a lakóautódtól.

Több hasznos dolgot vihetsz magaddal, mint ha böröndöt cipelnél

Egy lakóautóba értelemszerűen több holmit pakolhatsz, mint egy utazóböröndbe. Ez főleg akkor igaz, ha valamilyen sportot is szeretnél űzni utazásod során, mint például a szörfözés, vagy a kerékpározás.

Kihívások

Biztonságban vagy?

A lakóautó és a lakókocsi sokszor könnyű préda a tolvajok számára. Ha óvatos és tájékozott vagy, akkor nagyobb esélyed van elkerülni a kellemetlen helyzeteket. Ha utad során találkozol más lakóautós utazókkal, kölcsönösen segíthettek egymásnak azzal, ha felváltva felügyeltek egymás gépjárművére.

A lakóautónak vannak fenntartási költségei

Természetesen, egy lakóautó megvásárlása, vagy megépítése jelentős kiadással jár, de a használata során rengeteg pénzt spórolhatsz meg, mivel nem fizetsz a szállodai szobákért, az étteremért és a tömegközlekedésért. Minden gépjárműnek szüksége van karbantartásra, ami sok esetben jelentős kiadással jár. Ha a lakóautód teljesítményének megfelelően vezetsz és rendszeresen ellenőrzöd a szükséges alkatrészeit, akkor jóval több pénzt takaríthatsz meg.

Bonyolultabb vezetni és parkolni, mint az autóval

A lakóautókat, méretükből adódóan nehezebb vezetni és általában körülményesebb is velük parkolni. Érdemes szervókormányos, nagy visszapillantó tükrös alapmodellt vásárolni, amit aztán át lehet alakítani lakóautókká. Amennyiben nagyobb modellt vásárolsz, érdemes odafigyelni a szélesebb, illetve a magasabb gépjárművek korlátozására, ugyanis több parkolóhelyre nem engedik be a magas lakóautókat.

Problémák adódhatnak szigetek látogatásakor

Gyakran nem éri meg lakóautóval felkeresni bizonyos szigeteket, mivel a komp költségei meglehetősen magasak, és bizonyos helyekre benzinmotorral hajtott gépjárműveket sem engednek be. Ilyenkor csak egy megoldás marad: biztonságos helyre kormányozni az autót és tömegközlekedéssel átkelni az áhított szigetre. Érdemes megkérdezni a kempingek üzemeltetőit is, hogy van-e lehetőség otthagyni a lakóautót a sziget látogatásának idejére. Több kemping rendelkezik ilyen szolgáltatással.

Hol a WC? És a zuhanyzó?

Egyszerűen a hely hiánya miatt a legtöbb sorozatban gyártott lakóautóban nincs illemhely és zuhanykabin. A WC-k “illatmentesítése”, valamint a zuhanyzókhoz szükséges friss víz és használt víz tartályok szállítása meglehetősen összetett technikai megoldásokat igényel. A nagyobb mozgó “lakásokban” már megtalálhatók az igényelt kényelmi eszközök, de ezek ára meglehetősen borsos. Kis befektetéssel mobil WC-t is be tudsz helyezni az átalakításra ítélt kisbuszba és a zuhanyzást is könnyedén megoldhatod felakasztható szolár zuhanyzsákkal. A legtöbb utazó általában a jól felszerelt kempingek előnyeit használják ki azzal, hogy az ott található mosdóhelyiségekben intézik el a tisztálkodást. A tengerpartok mentén rendszerint megtalálhatók hideg zuhanyzók és WC-kabinok, amelyek átmeneti segítséget nyújthatnak egy hosszabb út során.

Az alábbiakban 5 olyan egyedileg elkészített megoldást találsz, amelyek téged is arra inspirálhatnak, hogy elkészítsd a saját lakóautódat és belevágj egy új kalandba.

1. Egy filmrendező lakóautója

Zath Both dizájnerként és művészeti vezetőként dolgozott egy stúdiónak, amikor elhatározta, hogy életét annak fogja szentelni, amit mindig is szeretett volna: a filmkészítésnek. Most az amerikai kontinenst járva, olyan kerekeken gördülő produkciós irodát vezet, amelyet ő maga alakított ki. A szenvedélye nem köti helyhez, mivel olyan egyedi reklámfilmek elkészítésére fókuszál, melyek forgatási helyszínére a saját lakóautójával tud utazni. Zach ezek mellett nyitott minden együttműködésre olyan kreatív alkotókkal, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő. A The Vanual nevű honlapján, ellesheted az átalakítási munkák minden egyes fázisát, bemutatva azok pontos kivitelezését. Ebből adódóan a The Vanual nem egy blog, hanem egy ingyenes csináld-magad útmutató az egyedi lakóautó elkészítéséhez.

2. A szabadúszó fényképész és az író menyasszonya Budapestről

Norbi és Dóri közösen építették meg saját lakóautójukat, mellyel aztán Spanyolországon keresztül Marokkóba utaztak. Egy 16 éves, alaposan elhasznált kisteherautónak adtak még egy esélyt azzal, hogy a saját elképzelésük szerint alakították át lakóautóvá. A “nappali” kényelmes ülései éjszakára kétszemélyes ággyá változtathatók, ami alatt kis raktárhelyiség kapott helyet. Az ággyal szemben a konyhának is jutott tér gázfőzővel, gázpalackkal, hűtővel és egy kis mosogatóval. A furgon hátsó részében található a zuhanykabin, amely alkalmas egy gyors tisztálkodásra a nap végén. A lakóautó villamosenergia ellátását a tetőre szerelt 250 wattos napelem biztosítja, amely éjszakára is eltárolható az ülés alá rejtett akkumulátorok segítségével.

3. Az életvidám olasz lány egyedi alkotása

Az Olaszorszában született Marina Piro gyermekkorában erdei tündér szeretett volna lenni és a húszas éveire ezt az álmát sikerült is megvalósítania. A Youtube-on található információkat összegyűjtve építette meg a saját ízlésének megfelelő lakóautóját. Annak ellenére, hogy Marina egyedül és tapasztalat nélkül vágott bele egy 2001-es Renault Kangoo átalalkításába, elmondhatjuk, hogy egész ügyesen oldotta meg a konyhai felszerelések, az ágy és kutyája, Odie elhelyezését. Első lépésként Marina teljesen kibelezte a Renault hátsó részét, majd a padló cseréje, illetve a konyhasarok és az ágy elkészítése következett. A volt rakodótér világításhoz LED-es lámpákat telepített, amit a függönyök és a növények tettek még otthonosabbá. Jelenleg ezzel a lakóautóval járja Európát.

4. A sziklamászó, aki mindig a hegyek közelében akar lenni

Sonnie Trotter a világ egyik legelismertebb sziklamászója, annak ellenére, hogy tinédzser koráig a dél-ontariói síkságon élt családjával. 17 évesen egy kempingezés során tapasztalta meg az igazi kihívást a környező sziklák meghódításával. Ezek után már csak a sziklamászás létezett számára, melyet több elsőként és egyedüliként megmászott útvonal is bizonyít. Feleségével, Lydiával és fiával az úton él egy Ford lakóautóban, melyet ő maga alakított át. A beltér olyan ügyesen van kialakítva, hogy Lydia is el tudja végezni a szokásos jógagyakorlatait, ha kint esik az eső. A lakóautós élet jó tanító, vallják, hiszen a korlátozott lehetőségek arra késztetik a benne élőket, hogy kevesebbet fogyasszanak a vízből, villamos energiából, de ne takarékoskodjanak a hálával, amiért ez az életforma lehetővé vált számukra.

5. Az országúti hajóskapitány

Amikor Jack Richens és barátnője 2012-ben egy Mercedes-Benz Sprinter átalakításába fogtak, a tengeri hajózásból merítettek ötleteket a tér legjobb kihasználása érdekében. Legelőször talán az érdekesen elrendezett emeletes ágyak tűnnek fel, de a lépcső és a padló alatti raktárhelyiség kialakítása is a hosszú utakra tervezett hajóbelsőket idézi. A helyiség olyan nagy, hogy négy személy kényelmesen le tud ülni egy vasárnapi ebédhez, sőt a szennyes edények megtisztításához egy mosogató, az élelmiszer tárolásához pedig egy mini hűtőszekrény is a rendelkezésre áll. Az apró részletek, mint például a csempézett “konyha” és a madármintás, vidám függöny tágasabbá és komfortosabbá varázsolja a lakóautót.