Mi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek idén harmadik alkalommal találkozunk, hogy fesztivál környezetben és hangulatban egymással megosszuk tudásunkat, kicseréljük tapasztalatainkat, és megcsináljuk Magyarország első Zéró Hulladék fesztiválját.

Gyüttment Fesztivál 2017
Időpont: 2017. augusztus 24-27.
Helyszín: Oszkói Szőlőhegyi Pincesor, Oszkó, 9825

Papírhulladékból laskagomba, lakóház építése 1 millió forint alatt, ruházkodás helyi alapanyagokból, tényleg működő közösségi együttélési minták, innovatív, ökologikus megélhetési formák vidéken – történetek egy új, létező paradigma kellős közepéből.

Közel kétszáz, a vidéken újrakezdéshez kapcsolódó előadás és program mentén azt mutatjuk meg, milyen az a világ, amiben élni szeretnénk, és amiben élni lehet. A város nem élhető a vidékről származó tisztességes élelmiszerek és más javak nélkül, a vidéknek pedig szüksége van a városok nyújtotta háttérre. Ennek a kapcsolatnak egyensúlyba kell kerülnie ahhoz, hogy társadalmunk fenntartható legyen, és bár a vidéki élet, kultúra és gasztronómia napról-napra népszerűbb, tudás és kapcsolatrendszer hiányában mégis többen költöznek Budapestre, vagy más városokba, mint vidékre.

A Gyüttment Fesztiválon megismerkedhetsz, kapcsolódhatsz vidéken újrakezdőkkel, az országban már létező gyüttment közösségek képviselőivel, és azokkal is, akikben még csak érlelődik a vidékre költözés gondolata. Szó lesz azokról a kulturális értékekről és tapasztalati tőkéről, melyet a vidéken élők őriznek, ápolnak, és megismerhetitek korunk, az ökotudatos létezéshez kapcsolódó forradalmi vívmányait is. Mindezt egy olyan eseményen, ahol közösséget alkotva együtt keressük a válaszokat a jelenünket és jövőnket feszítő társadalmi, gazdasági és környezeti kérdésekre.

“Felismertétek, hogy a társadalom rendje csak addig kikezdhetetlen, amíg áldozatai nem tudják elképzelni, hogy élhetnének másképpen is” – mondta Lányi András márciusban a Kisközösségek szelíd szabadságharca című, gyüttmentekhez szóló köszöntőjében.

El tudsz képzelni négy olyan napot, amikor semmilyen hulladékot nem termelsz?

Ha kipróbálnád, gyere el Magyarország első Zéró Hulladék fesztiváljára!
Hatalmas kalandra hívunk: több ezren együtt megvalósítjuk azt a fesztivált, ahol nem járunk térdig a műanyagban, ahol csak olyan hulladékot hagyunk magunk után, amit a helyszínen komposztálni tudunk. Mire van és mire nincs szükséged a hulladékmentes élethez? Mit és hogyan komposztálj, hogyan sarjad új élet a komposztból? Mivel tisztálkodj és mivel tisztíts? Milyen hulladékmentes alternatívák léteznek a szépségápolási szerekre és az intimhigiénés eszközökre?

Minden a Zéró Hulladékról itt.

A Zéró Hulladék mellett a 2017-es év még egy nagyon fontos változást hozott nekünk: vándorfesztivállá alakultunk. Két csodákkal teli év után útra keltünk Csobánkapusztáról, hogy veletek együtt új tájakat, vidékeket, közösségeket fedezzünk fel és ismerjünk meg.

Idén a Vas megyei Oszkó lát vendégül minket. Az Oszkó örökségét gondozó Hegypásztor Kör meghívására több száz éves tölgyfák és zsúpfedeles présházak között, a szőlőhegyen tartjuk meg éves találkozónkat, ahol bemutatkozik Oszkó és környéke, a vasi hegyhát. Az idei évtől összegyűjtjük a helykereső gyüttmenteknek a környék kínálta lehetőségeket. Polgármesterek, gazdák, vidékfejlesztők, tapasztalt gyüttmentek mutatják meg azokat a beköltözhető házakat, megművelésre váró földeket, társakra váró gazdaságokat, munkalehetőségeket, amik a tőke híján lévő fiatalokat, családokat segíthetik az új élet elkezdésében.

Miért éppen Oszkó?

Mire számíts még?

  • Szakmai beszélgetésekre, előadásokra, tudás- és tapasztalatmegosztásra, amelyek minden téren megkönnyíthetik a gyüttment életet.
  • Közös alkotásra, workshopokra, hogy használható, gyakorlati tudást szerezz.
  • Hagyományőrző és természetes építészeti, kertészeti, gyógyászati megoldásokra, praktikákra.
  • A közösségben végzett munka élményére: közösen építünk, főzünk, kertészkedünk!
  • Táncra és mulatságra! Kulturális élményszerzés népművészek, muzsikusok, zenekarok részvételével. Velünk lesz a Forgó, a Canarro, a Korai Trancemission, az Iparkutya, a Meszecsinka, a Vanmocsello, a Csángálló és a DzsinnKalaDzsi!
  • Termelői piacra a hozzánk érkező „helyi hősök”, mesteremberek alkotásaival.
  • Családi és gyermekprogramokra, játékokra, helyismereti túrákra és sok mozgásra.
    Amennyiben lóháton érkezel, ingyenes belépésre.

A programokról bővebben a Gyüttment Fesztivál weboldalán olvashattok.

Hasznos linkek

Gyüttment Fesztivál 2017. – Facebook-esemény
Gyüttment Fesztivál – Facebook-oldal
Weboldal: http://gyuttmentfesztival.hu/

Szervező

Mindenegyüttmegy Egyesület

A Fesztivált is szervező, megvalósító, önkéntes szerveződésből létrejött egyesület tagjai együtt keresik az új utakat az öko-tudatosság, felelősségvállalás, szolidaritás és fenntarthatóság terén.

Képek

A Fesztiválról korábban készült képeket itt nézheted meg, továbbá a Gyüttment Fesztivál weboldalán szereplő képek bármelyike felhasználható a forrás pontos megjelölésével.

Köszönjük, ha hírt adsz a fesztiválról, és ha bármi kérdésed, kérésed van, keress minket bátran!

Mindenegyüttmegy Egyesület
Csatlós Regina / főszervező
szevasz@gyuttmentfesztival.hu