foldhaz-hobbitház-magic-green-house6

Egy kis ház nem feltétlenül jelent kisebb életteret. Napjainkban a kabinházak reneszánszukat élik a tudatos emberek körében és ennek több oka is van. Mivel az emberiség fontos kihívás elé érkezett a túlnépesedés, a növekvő városiasodás és az alapvető szükségletek hiánya miatt, ezek orvoslásához már nem elegendő a “hagyományos” szemléletű gondolkodás. A legutóbbi gazdasági világválság is megmutatta, hogy a jelenlegi rendszer alapjaiban hibás és érdekek mentén működő. Ha a pénzügyi és a gazdasági élet kilengései ilyen nagymértékben rántják magukkal a társadalom szereplőit, akkor az egy új paradigmaváltás szükségét vetíti előre.

A francia “mortgage” szó, melyet a jelzálog kifejezésre használnak, annyit jelent, hogy “halálos szerződés”. A legtöbb ember még húsz év alatt sem képes visszafizetni a házára felvett kölcsönt, melynek összege gyakran a kétszeresét is eléri a kamatok mértéke miatt.

Személy szerint, én nem szeretnék húsz-harminc évig adós maradni, erre felesleges elpazarolni az életet. Úgy gondolom, sokkal hasznosabb dolog egy kisebb térben ugyan, de több időt tölteni azokkal, akiket szeretünk és mindezek mellett, olyan tevékenységeket végezni, amit mindig is szerettünk volna. Egy könnyen felépíthető kabinház kiutat jelenthet a jelenlegi útvesztőből.

A “kabinház mozgalom” az alapokhoz, az emberek általános szükségleteihez tér vissza. Egy fűtött otthon ággyal, tiszta vízzel és tűzhellyel, ahol a napi ételt el lehet készíteni. A többi már luxus. A kabinházak szépsége az, hogy az alapvető szükségletek biztosítása mellett a kreatív megoldások adják meg a teljes komfort érzetét. A kisebb, de tudatosabban kihasznált tér kevesebb energiát használ fel a hagyományos építési technológiákhoz képest, ezáltal a pénztárcánkat sem terheli meg.

Ha nyitott vagy az új megoldásokra, a Magic Green Homes nagyszerű választás lehet. Ez az amerikai cég olyan előregyártott hobbitkunyhó-szerű házakat épít, amelyek a könnyű összeszerelés mellett, nagyszerű energiahatékonyságot ígér. A kompozit anyagból készülő kabinház elemeit három ember 3 nap alatt képes összerakni, melynek eredménye egy 37 négyzetméteres földdel borított kabinház.

foldhaz-hobbitház-magic-green-house1

El tudod képzelni az életedet egy 37 négyzeméteres kis házikóban, amely öko tudatos szemlélettel épült és a hatékony szigetelés mellett energiahatékonyan is működik? A Magic Green Homes előregyártott boltíves paneleket gyárt, amelyek a talajhoz és egymáshoz rögzítve, Tolkien varázslatos hobbit-házait formázza meg. Az elkészült vázszerkezetre szórt földdel pedig a ház megfelelő szigetelését oldhatjuk meg. Ilyen egyszerű!

foldhaz-hobbitház-magic-green-house2foldhaz-hobbitház-magic-green-house3foldhaz-hobbitház-magic-green-house4foldhaz-hobbitház-magic-green-house5

Ez a szabadon alakítható struktúra bármilyen domborzati viszonyhoz igazodik és megfelel minden egyedi igénynek is. További előnye még, hogy tetszőlegesen bővíthető és költözés esetén akár vissza is bontható. Az építése és az átalakítása nem igényel különösebb szakmai tudást, vagy bármilyen nehézgép használatot, ezért nagyszerűen kiváltja a költséges föld- és kivitelezési munkákat.

Talán akad egy hazai vállalkozó, aki a gyártási technológiát átvéve, fantáziát lát ebben a könnyen elkészíthető természetközeli otthonokban.