Őshonos, nem őshonos és invazív. Ha szenvedélyesen érdeklődsz a növények iránt, valószínűleg gyakran hallottad már ezeket a kifejezéseket. Ezeket használják a különböző fajok eredetének leírására, és gyakran az az elképzelés, hogy az őshonos növények “jók”, míg más növények “rosszak” vagy nemkívánatosak, és el kell távolítani őket.
De mindig igaz ez? Lehetnek a növények valóban “jók” vagy “rosszak”? És hogyan kellene a növények származásának megértése alapján megközelítenünk az élőhelyek helyreállítását? Nézzünk bele mélyebben a témába.
Definíciók
- Őshonos növények: olyan növények, amelyek egy adott régióban őshonosak, és emberi beavatkozás nélkül fejlődtek ki, hogy jól érezzék magukat egy adott ökoszisztémában. Magyarországon ez gyakran azokat a növényeket jelenti, amelyek a honfoglalás előtt is jelen voltak.
- Endemikus növények: olyan őshonos növények, amelyek csak egy bizonyos helyen nőnek a világon.
- Nem őshonos növények: olyan növények, amelyek máshol fejlődtek ki, de bekerültek egy bizonyos ökoszisztémába. Ez történhet emberi tevékenység, például mezőgazdaság vagy tájépítészet eredményeként, vagy természetes úton, például viharok vagy vándormadarak által.
- Meghonosodott növények: olyan nem őshonos növények, amelyek megtelepedtek egy ökoszisztémában, de nem “transzformatívak” – azaz nem szorítják ki vagy károsítják aktívan az őshonos szervezeteket.
- Invazív növények: olyan nem őshonos növények, amelyek kárt okoznak egy adott helyen – akár az ökoszisztéma károsításával, akár az emberi egészség veszélyeztetésével.
Az invazív növények problémája
A környezetvédők gyakran úgy érzik, hogy háborúban állnak az invazív növényfajokkal, és nem ok nélkül. Ezek a növények nagyon is valós károkat okozhatnak az ökoszisztémákban azáltal, hogy kiszorítják az őshonos fajokat és csökkentik a biológiai sokféleséget.
Magyarországon például az invazív selyemkóró (Asclepias syriaca), amely eredetileg Észak-Amerikából származik, jelentős problémát okoz a homoki gyep és a legelő minőségének állapotában. Kiszorítja az őshonos növényfajokat, mellyel negatívan befolyásolja a helyi rovar- és madárpopuláció alakulását.
Az olyan szervezetek, mint a WWF Magyarország, a fatelepítés mellett sok időt és erőforrást fordítanak az invazív növények terjedésének mérséklésére, hogy az újratelepített őshonos növények megkapaszkodhassanak.
Az invazív növények megítélése
Mivel az invazív növények olyan sok kárt okozhatnak, gyakran “gonoszként” állítják be őket. Az igazság azonban az, hogy ezek a növények egyszerűen csak a túlélésért küzdenek abban a környezetben, amelybe belepottyantották. A fajok kolonizációja az evolúció velejárója, és ez folytatódni fog még sokáig az antropocén kor után is.
Az őshonos szervezetekről alkotott nézetünk sok szempontból emberközpontú, és az őshonos kifejezés különböző dolgokat jelentett számunkra történelmünk eltérő időszakaiban.
Őshonos növények előnyei és kihívásai
Az őshonos növények csodálatosak, és mi szeretjük őket. Mivel jól alkalmazkodtak bizonyos helyek éghajlatához és körülményeihez, gyakran kiváló első választást jelentenek a telepítéskor, melyek segíthetnek a víz megőrzésében, az erdőtüzek lassításában, valamint élőhelyet teremthetnek a helyi rovarok és állatok számára.
A dolgok azonban ott kezdenek bonyolulttá válni, amikor városokban ültetünk. Valójában nincs olyan növény, amely őshonos lenne a városi talajban. A talajprofilok, a vízgyűjtő szerkezetek, valamint a föld alatti és feletti infrastruktúra változásai teljesen átalakították a városi helyszíneket ahhoz képest, ahogyan egykor kinéztek.
Őshonos fák Magyarországon
Magyarországon körülbelül 30-35 őshonos fafaj található (nem számítva az alfajokat és a fás cserjéket). Ezek közé tartozik például a kocsányos tölgy (Quercus robur), a csertölgy (Quercus cerris), a bükk (Fagus sylvatica), a gyertyán (Carpinus betulus) és a nyír (Betula pendula).
Történelmileg Magyarország alföldi területei nem voltak sűrűn erdősültek, hanem inkább a löszpuszta növényzete uralta őket. Sok őshonos fa specifikus helyeken fejlődött ki – például folyópartok mentén vagy sajátos mikroklímával rendelkező völgyekben.
Egy változó éghajlatban a városi erdők hosszú távú fenntarthatóságának egyetlen megbízható eszköze a biodiverzitás. Ez azt jelenti, hogy őshonos fákat, a kihívást jelentő városi környezethez jobban alkalmazkodó őshonos fajták nemesített változatait, valamint olyan nem invazív betelepített fajokat kell ültetni, amelyek normális körülmények között elviselhetetlen hőséget vagy szárazságot is kibírnak.
Következtetés
Mint minden környezeti kérdés, az őshonos, nem őshonos és invazív növényekről szóló beszélgetésnek is több rétege van. Bár szórakoztató viccelődni a különösen agresszív invazív fajok, mint például a parlagfű elpusztításáról (amit gyakran meg is teszünk), fontos emlékezni arra, hogy a növények nem emberek.
Ha arra összpontosítunk, hogy az olyan emberi tevékenységek, mint a gyarmatosítás és a mezőgazdasági termelés hogyan okozták ezeknek az invazív növényeknek az elterjedését, ez lehetővé teszi számunkra, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan változtathatunk mi, mint társadalom, a környezetünkkel való kapcsolatunkon egy kiegyensúlyozottabb ökoszisztéma megteremtésén.
Arra bátorítunk, hogy továbbra is tanuljatok és gondolkodjatok erről az árnyalt és fontos kérdésről – és osszátok meg velünk saját gondolataitokat az őshonos, nem őshonos és invazív növényekről!
zoldszem.com 